Az Országos Területfejlesztési Tanácsról:
Az Országos Területfejlesztési Tanácsot (OTT) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hozta létre az érdekegyeztetés az érdekképviselet és érdekérvényesítés magas szintű fórumaként.
A Tanács döntés-előkészítő, javaslattevő, véleményező, koordináló és döntéshozó szervként működik, és mint ilyen, részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában és érvényesítésében. Tagjai a törvény által taxatívan felsorolt személyek. A testület szerepe nagyon jelentős, hiszen minden lehetősége megvan rá, hogy hatással legyen az országos területi, - fejlesztési - és regionális politika folyamataira, összehangolja a politikai és szakmai érveket. Kiemelkedő jelentősége van annak is, hogy demokratikus testületként meg kell oldania az országos, a regionális, a megyei és kistérségi elképzelések koordinálását. A Tanács azon munkálkodik, hogy az elmaradott térségeknek nyújtott támogatásokon túl, a további befektetésekhez javítsa a feltételeket (infrastruktúra, szakképzés). Fontos, hogy a Tanács - a fenntartható fejlődés elvének szem előtt tartásával - a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vegye a területfejlesztési döntések meghozatalánál. Az OTT ezáltal az ország területpolitikáját aktívan formáló, meghatározó pillére a területfejlesztésnek és a magyarországi regionalizmusnak.
Az OTCEF-ről:
Az OTT mellett működik az Országos Területfejlesztési Civil Egyeztető Fórum, az OTCEF.
(Az OTCEF saját honlapja fejlesztés alatt)
Az OTCEF elnöke: Dönsz Teodóra (Mtvsz)
Az OTCEF alelnöke: Tisza Gabriella (MMI)
Az OTCEF jelenleg 3 tagot delegál az OTT-be, akik tanácskozási joggal vehetnek részt az OTT ülésein.
Delegáltak:
Környezetvédelmi: Kovács Bence (FÖK)
Természetvédelmi: Mező János (Zöld Akció)
Esélyegyenlőségi: Orsósné Varga Mária
Elérhetőség:
http://fenntarthato.hu/epites/Members/bence/ott/index_html
Az OTCEF-be való regisztrációról:
A regisztrációt a megyei (fővárosi) közigazgatási hivataloknak a kistérségi fejlesztési tanácsok és a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács létrehozásával és a térségi fejlesztési tanács átalakulásával kapcsolatos feladatairól, a megalakulással és átalakulással kapcsolatos eljárás rendjéről, továbbá az egyeztető fórumok létrejöttének és működésének szabályairól szóló 258/2004. (IX. 16.) Korm. rendelet szabályozza.
Az OTCEF működési szabályzata:
|